Alapok

Úgy érzem (és sajnos úgy látom), hogy sokan, az önmagukat parkour-osnak mondó emberek sincsenek tisztában azzal, hogy valójában mi is ez a "sport". Igen, így idézőjelben, mert NEM sport, de erről később.

Történet röviden

Egy francia katona- vagy tűzoltótiszt, különböző akadályokat állított a kiképzésen az emberek elé. Megmutatta a fiának, David Belle-nek, akinek megtetszett a dolog, ezért elkezdett erdőben gyakorolni. Mikor a 80-as évek végefelé beköltöztek a városba, alkalmazkodott az új környezethez. Többen is társultak hozzá (többek között Sebastian Foucan) és megalkották az első csapatot, aminek a Yamakasi nevet adták. Később, amikor Luc Besson felfigyelt rájuk és filmet akart csinálni, akkor Belle nem nézte jó szemmel a dolgot, ezért nem is szerepel benne. Akkor távolodtak el egymástól, mivel ez a helyzet más más filozófiát váltott ki a tagokból. A "sport" kettészakadása is itt kezdődött el, lásd később: parkour és freerun közti különbség. Később Belle is belevágott a reklámos és filmes témákba, és őt is láthatjuk szaltózni, de (a tévhitekkel ellentétben) ez nem azt jelenti, hogy a parkourban vannak szaltók. Aki eddig ezt így gondolta, gondoljon bele: ha David focizott néha akkor a parkourban van labda???

Parkour.
Akadályok gyors és gördülékeny leküzdése. Hogyan jussunk el leghamarabb A pontból B pontba. Ennyi. Nincs benne szaltó, forgás, nincs benne kézenállás vagy zászló, csak a folyamatos haladás. A mellékelt videóban (Blane) jól látható, hogy miről is van szó. Én próbáltam számolni és a közel 4 perc alatt ugrik egy lazy vaultot, egy speed-et, és két monkey-t (vagy kongot), és ENNYI!!! A parkour nem a trükközésről szól, hanem a haladásról. Folyékonynak lenni, mint a víz, megállás, megtorpanás nélkül haladni.

Freerun.
Amikor szaltók, forgások (spinek) és hasonlók kerülnek a pk-ba, azt hívjuk freerun-nak. Itt a hangsúly nem csak azon van, hogy haladjon a traceur (így hívják aki parkourozik), hanem azon is, hogy jól nézzen ki a dolog. Szerintem ezt részletezni nem kell, mindenki látott már ilyen videót, vagy legalább tudja mi az, hogy szaltó :)

StreetStunt
Az egész csak annyit jelent, amit maga a szó, hogy utcán trükközés. Ha lementek a haverokkal és szaltóztok órákon át egy téren, parkban vagy az utcán, az streetstunt. Semmi parkourra utaló jel, csak akrobatika urbán környezetben.

A képlet.
A tisztánlátás érdekében, a nem legfiatalabb korosztály számára íme az egész "rendszer" képlete, többféleképp rendezve, hogy a fiatalabbak is érthették.
freerun = parkour + streetstunt
parkour = freerun - streetstunt
streetstunt = freerun - parkour

Magyarországon
Kicsiny hazánkban SZINTE senki nem tesz különbséget. Ha azt mondod lemész edzeni, parkourozni, pk-zni, freerunolni, szabadfutni, szaltózni, ugrálni (...) ugyanazt jelenti, és az esetek többségében senki nem is fogja neked szóvá tenni, hogy ezt mondtad, de azt csinálod, mégis jó ha az ember tisztában van a dologgal. Mivel ez itt a parkour trükkökről szól (mmint ez az oldal) ezért magáról a parkourról is ejtenék még pár szót.

Filozófia
Röviden tömören, ahogy olvashattuk is "az akadályok gyors és gördülékeny leküzdése". Egy igazi traceur, a lelki akadályokkal is így van. Könnyen veszi őket, nem emészti magát, gyorsan és gördülékenyen megoldja.
FOKOZATOSSÁG!!!
Egy parkouros nem attól parkouros, hogy magasról ugrál. Egy parkouros nem vakmerő. Megfontolt, tisztában van a saját képességeivel és tudja h mit csinál. Például vegyünk egy nagy precízt magasan, teszem azt, két lapos tetejű ház közel egymáshoz. Nem akkor vagy parkouros ha át bírod ugrani, hanem ha TUDOD hogy átbírod ugrani VAGY ha nem vagy benne biztos és előtte leméred és megugrod a földön VAGY ha tudod hogy nem bírod átugrani, ezért meg sem próbálod.
FEGYELEM! Nem próbálod meg a tetőt, mert tudod jól, hogy nincs meg. Lemérted a talajon, és tényleg nincs meg, és nem emészted magad emiatt sem. Egy igazi traceur csak önmaga miatt edz! Nem a szomszéd srácnál kell jobbnak lenned hanem önmagadnál. Nem a szomszédsrác precízéhez képest kell nagyobbat ugranod, hanem a sajátodhoz képest.
Átvitt értelemben, egy traceur célja, hogy minden nap egy picivel nagyobbat ugorjon mint tegnap.

A parkour stílus
Ahogyan az emo-k öltözködnek, viselkednek, amilyen zenét hallgatnak stb, úgy a parkourosoknak is megvan a maguk stílusa. NEM KELL azt tenned amit a többi pk-snak, csak a látottakat írom le. Öltözék alapjáraton sportos (milyen meglepő:)), zeneileg pedig a többség a rap, hiphop, dnb, breakbeat felé orientálódik (és ezek alfajai felé). Ez könnyen leszűrhető a videók alatt hallható zenékből is.

Edzéshez öltözet

Cipő: ahogyan mindenhol írják "vastagtalpú futócipő", de ha logikusan gondolkozunk, akkor a megoldás szerintem a túrafutócipők kategóriája. Ott is mindenféle terep van a futó előtt, ahogyan itt is. Ha vásárolunk, gondoljuk meg jól. Én például hiába veszek akármilyen cipőt, 5-6 hónap alatt szétszakad valahol, mert használom, ezért nem fogok 30-40 ezreket költeni. Sokan a decathlonban kapható kalenji márkájú cipőre esküdnek (érthető okokból) főleg azért mert tízen párezer forintból 3 párt is meg lehet venni, és az árához képest kimagasló minőségű. A döntés a tiétek.

Nadrág: ne sajnáld. Ez a legfontosabb. Második szempont a kényelem. Mellig húzhasd a térded, és fenekedig a sarkad, és ne szakadjon szét egy terpesztől. A videók azt sugallják, hogy melegítőnadrág, és nem poénból edz mackóalsóban mindenki :)

Felsőruha: ezt se sajnáld. Ha már félsz benne rollozni akkor fel se vedd. Amúgy teljesen mindegy, csak tudj benne mozogni, ne akadályozza a karodat semmilyen mozgásban. Ha kicsit komolyabban akarod venni a dolgokat, akkor izzadás elvezetős trikókat is lehet kapni estébé estébé...

Végezetül.
Tudd, hogy mit csinálsz és önmagadért csináld! A soraimat pár idézettel zárom, HA minden igaz Foucan mondta ezeket is:
_______________________
Az élet akadályokból és kihívásokból áll - ezeken úrrá lenni, ez jelenti a haladást.
Ha gyakorlottá válsz a szabad futásban, egy új formáját ismered meg az életnek.
Megérteni a filozófiáját a szabad futásnak, annyit tesz, mint továbblépni az egyszerű mozgáson, vagy
az erőfeszítéseken. De mondhatnánk úgy is, hogy a parkour megtalálható az élet minden pillanatában.
De mindenek előtt magadban kell érezned a mozgást - ez alapvető lényege a szabad futás tanulásának.


yin-yang
Mint sok minden az életben, a parkour is két láthatatlan részre osztható:
először is a mozgás folyékony és sima: Supply Style.
másodszor, ütközésekkel teli mozgás: Hard Style.
mindenkinek magának kell megtalálni a kettő közötti egyensúlyt.

Üzenet:
* A szabad futás nem egy divatos jelenség, hanem az elme fejlődése.
* Nehéz előre látni a mozgást. A mozgást mely hasonlít az állatok mozgásához. Folyékonynak lenni mint a víz. Ez a vezetők útja.
* A gyakorlatok közben sokkal inkább koncentráld a figyelmedet magadra, mint a külvilágra.
* A legfontosabb tanács a szabad futásban, hogy a saját utad kövesd, és lépésről lépésre haladj.
* Egy láncszem egyedül semmi - az emberiség ereje a közösségben rejlik. Nagyon fontos, hogyha felfedezel valami újat a parkourban, akkor azt megoszd másokkal.
* Ne felejts el szórakozni, mert ez a szabad futás lényege.
* Ne felejtsd el megtalálni a saját egyensúlyod felé vezető utat. A saját ritmusod alapvető eleme annak, hogy megértsd, és élvezd a parkourt.

Az út:
Az út a csönd ösvénye
Vágj keresztül a városon csöndesen, a saját tempódban.
Koncentrálj a lábmunkára, az érintésre, a saját érzékeidre
Haladj úgy mint a macskák, csöndesen, és megtalálod az utad.
_____________________________________

Remélem sokan elolvasták, és megértettek olyan dolgokat, amikkel eddig nem voltak tisztában.
HA KÉRDÉS VAN, akkor bátran ;)

bermuda32009. okt.

Hiba jelentéseHiba jelentése

Kapcsolódó trükkök

Összes trükk

Hozzászólások

Hozzászólás írásához jelentkezz be vagy lépj be Facebookkal!

bermuda3

Olvasd el a fenti szöveget és tadaaa!

Pk.Boy

jaaaaaaaaa és még arra lennék kíváncsi hogy a pk-nak mi a lényege és a free run ugyan az -e mint a parkour?
pk nak mi a lényege?

kawicsa

kalenji csk azért mert olcsó, és ahozképest jó... de ha teli van a zsebed és komolyan gondolod akkor, Asics GT Ultra, Onitsuka Tiger, K-Swiss SI-18, KO, DONNAY Classic és nem utolsó sorban: Feiyue (kung-fus cipő)

Razor27

*ami

Razor27

jó minőségű futó cipőő..Általában a kalenji-r eesküsznek,bár amit én használok az egy 3500 forintos futó cipőő,és már 5 hónapja használom,semmibaja..jah és könnyű legyen,szal azért azt megtudod különböztetni h mekkora a súja egy deszkás meg egy futó ciőönek,nelegyen nehéz..a többi gayta ,ruha,meg olyan amit nemakadályoz a mozgásban.és kész.

Pk.Boy

HI pksok. én még csak most kezdtem el a pk-t és ha van valaki aki már többet tud a pk-ról akkor az írjon nekem facen: ott a nevem pk fiu. nem tom van e pk-s szolnokon ha van akk írjátok meg léccii meg milyen cucc kell hozzá ? legfőképpen cipőt kérdezek előre is kösz
hello

kawicsa

győrben nyomják sokan, nemismerem a helyeket, de valami várfalféleséget láttam sok vidibe

TOBI174

valaki dunántúli és olyan Győr környékén lakik

KnuucK

aki pesten pkzik és kezdő az vegyel fel msnre!!!! ha kell probálok tanitani :D KnuucK@hotmail.hu!!!!!

KerkaiD

Sziasztok kéne 1 tanár Barcsi ha lehet.Kösz